Kezdi
megnevezni saját cselekvéseit (pl. Kati eszik.).
Megjelennek
a másodlagos érzelmek.
Felfigyel
azokra az eseményekre, melyek a családban uralkodó szokásokat, szabályokat
megsértik.
Egyre
többször és biztosabban utánozza a felnőttek cselekvéseit.
A
korábban már utánzott cselekvések „mintha-játék” keretében is megjelennek.
2 és 2,5 éves kor között
Az elválástól, egyedülléttől való
szorongás (szeparációs félelem) már csak megrázkódtatás esetén jön elő. Egyre
jobban ismeri saját testét, egyre biztosabban fejezi ki szükségleteit,
érzéseit. A kisdedek ebben a korban válnak érdeklődőbbé mások iránt is. Nemcsak
a szülők reakcióit figyeli meg és utánozza, hanem a testvérekét, sőt esetleg
már a kicsit tágabb környezete jelenségeit is. A játszótéren már nemcsak
egyedül játszik, hanem alkalmilag kapcsolatokat is kezdeményez, illetve a
mellette játszó társakat is megfigyeli, utánozza, például pontosan olyan
homokvárat igyekszik építeni, mint a mellette játszó kisfiú. Játéktárgyait
megosztja másokkal. Az eddig jól ápolt anya-gyermek kötődés gyümölcse, hogy a
gyermek bátran felfedező útra indul az ismerős játszótéren vagy
rokonlátogatások során. Ezek az élmények újabb ösztönzést adnak az önállóság,
például
az önkiszolgálás fejlődésének.
A közösségi kapcsolatokban mind
nagyobb szerepet kapnak a szóbeli közlések: az érzések, gondolatok szavakra
váltása. A beszéd a játékokban is egyre nagyobb szerepet tölt be, például
beszél a babákhoz, plüssállatokhoz. Ez a „mintha-játékokban” is megjelenik, amikor
például egy fadarabot emel a füle mellé, beszél, és úgy tesz, mintha
telefonálna.
Szívesen segít a házimunkában
vagy a kisebb testvér mellett. Fontos, hogy szeretettel elfogadjuk ezt a
szándékát, ne utasítsuk vissza. Ugyanakkor az is fontos, hogy olyan
tevékenységet találjunk számára, melyet sikeresen el tud végezni, hiszen az a
célunk, hogy az érdeklődését megőrizzük, hogy kipróbálhassa ügyességét és
képességeit, és önbizalma növekedhessen. Találjunk olyan mindennapi teendőket,
melyeket együtt végezhetünk vele, mindkettőnknek örömteli élmény lesz.
Jó, ha a nap végén olyan
történeteket mesélünk a kicsinek, melyekben ő maga a főszereplő. A cselekmény
a
napközben megtörtént dolgokra épülhet, vagy magukat a napi eseményeket elevenítsük
fel közösen.
Sok gyermeknél ez az időszak már
az ún. dackorszak kezdete, amikor nagyon fontossá válik, hogyan kezeljük ezt az
ellenállást. Az ellenállás természetes, hiszen a gyermek egyre biztosabban
felismeri saját énjét, keresi annak határait. Ezt csak úgy tudja megtenni,
hogyha a körülötte lévők határait megérinti, vagy egyenesen beleütközik azokba.
Nagyon fontos a tiltások és megengedések rendszere. Ne korlátozzuk a gyermek
felfedező tevékenységét, de a veszélyes helyzetektől következetesen óvjuk meg!
Amikor valamit megtiltunk a kicsinek, sose indulatból tegyük, hanem természetes
módon, ne legyünk dühösek rá, hogy megszegett egy szabályt, hiszen még csak
most tanulja szabályozni a viselkedését (amit némely helyzetben nekünk,
felnőtteknek sem könnyű helyesen tennünk), de az „Ezt most nem szabad”
mondattal fejezzük ki szomorúságunkat, sajnálatunkat. Ez a mondat arra tanítja,
hogy megértjük a dühösségét, de vannak dolgok, melyeket nem lehet megtenni.
Magunkhoz is ölelhetjük, hogy érezze, megértjük a vágyát, de azt most nem lehet
kielégíteni. Ezek olyan szeretetteljes „énközlések”, melyekre valóban szüksége
van egy kisdednek, mert ezek által érzékelheti tisztán a másik ember énjét.
Amennyiben azt vesszük észre, hogy a gyermek egyáltalán nem
kezdeményez kapcsolatokat, a tárgyakkal többnyire mindig ugyanúgy,
rendeltetésszerűen játszik, ha a kicsi csak velünk vagy a szűk családdal
hajlandó kommunikálni, de a rokonokkal, az ismerősökkel, bölcsődei gondozókkal
nem, akkor forduljunk szakemberhez, keressünk fel egy korai fejlesztő központot!