1. „Túl fiatalon adunk túl sok védőoltást a csecsemőknek, és ez túlterheli az immunrendszerüket.”
A valóságban az immunrendszert sem a csecsemőkorban sem később nem lehet oltásokkal túlterhelni, az oltások ugyanis nem terhelik, hanem működtetik az immunrendszert. Az egész világon, minden ország oltási rendjében már 2-3 hónapos kortól javasolnak védőoltásokat, mivel a cél az, hogy körülbelül féléves korra védetté tehessük gyermekeinket az elkerülhető fertőzések ellen . Azért éppen ekkorra, mert nagyjából ez az az életkor, amikorra az édesanyánktól kapott védettséget, az anyai antitestjeinket elveszítjük, tehát védtelenné válunk.
Összevetve egy csecsemő immunrendszerét egy 3-4 éves gyermekével, valóban van különbség. A csecsemők élettanilag éretlenebb immunválaszra képesek, mint a nagyobbak, de ez egyáltalán nem ok arra, hogy védtelenül hagyjuk őket!
A vakcinák előállítási technológiája is igen sokat fejlődött – a ma alkalmazott oltóanyagok töredékét tartalmazzák annak az immunválaszt kiváltó anyagmennyiségnek (vagyis antigénmennyiségnek), amit a gyermekeikért aggódó szülők csecsemőként maguk is megkaptak. Ha azt vizsgáljuk, hogy egyetlen védőoltási sorozatban mondjuk 1 éves korig, mennyi immunválaszt kiváltó anyagot juttatunk be egy csecsemő testébe, és azt összevetjük például a 15 évvel ezelőttivel, azt találjuk, hogy a korábban alkalmazott oltásokban ezekből közel 30-szor több volt.
2. „Nem helyes egyszerre több oltást adni egy gyermeknek.”
Ez a tévhit is aggodalomból ered, ám teljességgel alaptalan. Az immunrendszerünk ugyanis nap mint nap kórokozók és egyéb környezeti, immunválaszt kiváltó anyagok százával kell hogy megküzdjön, csak légúti vírusokból több tucat ér el mindenkit még családi környezetben is. Számos vizsgálat igazolja, hogy az egy időben adott több oltás nem fokozza az oltási reakciók esélyét, és nem csökkenti a kialakuló immunválaszt sem. Arra azonban van adat, hogy az oltások beadása után a fájdalom megelőzésére adott gyógyszereknek (paracetamol, ibuprofen stb.) lehet ilyen hatása, ha ez a hatás nem is kifejezett. Miután a lázat nem lehet előzetes lázcsillapító-beadással megelőzni, csak akkor érdemes ilyen gyógyszereket adni oltás után, ha erre a csecsemőnek szüksége van, tehát ha lázas vagy fájdalmat jelez.
3. „Az oltások természetellenesek, mérgeznek, rákkeltő anyagokat, formaldehidet, higanyt, alumíniumot tartalmaznak.”
Ez a tévhit különösen azért veszedelmes, mert van benne igazság is – az oltóanyagok valóban nem fordulnak elő természetes formában, mint a C-vitamin, ráadásul elolvasva az oltóanyagok leírását, a felsoroltak éppen szerepelhetnek is az említett alkotórészek között, igaz, többnyire „nyomokban”, ugyanis itt a mennyiség a lényeges.
A formaldehid természetes módon is előfordul az élőlényekben, egyszerű anyagcseretermékként. Egyes gyümölcsökben, pl. almában, körtében, továbbá zöld hagymában, húsban, halban, szárított gombában éppúgy megtalálható, mint az emberi és állati szervezetben, anyagcsere-folyamatok köztes anyagaként. Egyes élelmiszerek akár 300-400 mg/kg koncentrációban is tartalmazhatják természetes módon. Ez nem okoz bajt, és nem jelent külső szennyezést! Az oltóanyagokban a gyártási folyamat egyik részében használják a formaldehidet fehérjekicsapásra, de azután ki is mossák, így csak nyomokban maradhat jelen – ami a fentinél jóval, több nagyságrenddel kisebb mennyiséget jelent. A rákkeltő hatást a tartós, folyamatos formaldehid-belégzéssel szokták összefüggésbe hozni – ami például foglalkozási ártalomként jelenhet meg –, ám egyértelmű összefüggés helyett inkább csak feltételezésről van szó. Formaldehidet nagyobb koncentrációban elsősorban a gépkocsi-kipufogógáz és a cigarettafüst tartalmaz. Bútorlapok, bútorszövetek anyagában is előfordulhat. Utóbbiakban elővigyázatosságból próbálják csökkenteni a koncentrációját, mert a bútorok általában zárt helyen vannak.
Szerencsére a formaldehid az emberi szervezet anyagcsere-folyamataiban részt vesz, így az oltóanyagban levő, legtöbbször a kimutathatóság alsó határán levő mennyiség hamar kiürül, így ilyen szempontból is teljességgel veszélytelen.
Higany nincs, soha nem is volt egyetlen vakcinában sem, az a vízoldékony higanyszármazék (etil-thiomerzál) pedig, amely az egyes vakcinákban stabilizáló anyagként minimális mennyiségben jelen van, teljességgel ártalmatlan. Ez nem tud lerakódni és felhalmozódni a szervezetben, az oltást követő napokban változatlan formában a testváladékokkal kiürül. A „higanyhisztériának” köszönhetően a vakcinagyártók még azelőtt kivonták az oltóanyagok zöméből a thiomerzált, mielőtt egyértelműen bebizonyosodott volna ártalmatlansága – így jelenleg a magyar védőoltási rendben alkalmazott egyik oltóanyag sem tartalmaz már 2006 óta higanyszármazékot.
Az alumínium évtizedek óta ismert és használt, és bizonyítottan teljesen veszélytelen, az immunizációt elősegítő segédanyaga az oltóanyagoknak. Nem ismerünk egyetlen olyan kórállapotot sem, aminek oka ez az adalék lenne. Kivétel az a jól ismert, ártalmatlan, ám igen kellemetlen helyi kötőszöveti oltási reakció, amit akkor látunk, ha az izomba adandó vakcinát véletlenül a bőr alatti kötőszövetbe juttatjuk.
4. „Az oltóanyagok hosszú távú hatását nem vizsgálják.”
Ez talán a legkönnyebben tetten érhető tévedés – könyvtárnyi mennyiségben vannak klinikai vizsgálatok a vakcinák biztonságosságáról. Az valóban igaz, hogy egy-egy újabb oltóanyag kifejlesztése és törzskönyvezése után a vakcina már forgalomba kerül, ugyanis csak így lehet tapasztalatokat szerezni a „való világban” kifejtett hatásról. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy nincs utánkövetés – a világ minden országában, így nálunk is, jól szervezett, a népegészségügyi szolgálathoz tartozó rendszer működik az Oltást Követő Nemkívánatos Események (OKNE) értékelésére. Törvényekben szabályozottan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegség-megelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) iránymutatásaival összhangban hazánkban is mind az oltó orvosnak, mind az érintett lakosságnak lehetősége van bejelentést tenni bármilyen, védőoltással összefüggésbe hozható mellékhatással, figyelemfelkeltő eseménnyel, szokatlan oltási reakcióval kapcsolatban, adódjon ez bármennyi idővel is a védőoltás adása után (További információ: www.oltasbiztonsag.hu).
5. „Oltásokra semmi szükség, mert már nem fordulnak elő azok a fertőzések, amik ellen adjuk őket.”
Tipikusan ismerethiányból adódó tévhit – csak körül kell egy kicsit nézni a szomszédos országokból jövő hírek között, máris ott a cáfolat! Azok a fertőző betegségek ugyanis, amelyek kizárólag embereket érintenek, elvileg védőoltásokkal kiirthatók Földünkről – reményeink szerint egy ilyen már van is, a fekete himlő. Ehhez nagy kitartás, összehangolt, országhatárokon is átnyúló, elszánt erőfeszítések kellenek. Ha a folyamat megakad – mint pl. a kanyaró vagy a járványos gyermekbénulás esetében – ez a kiirtási folyamat akár évtizedeket is késhet. A védőoltások annyira csodálatosan hatékonyak, hogy alkalmazásukkal eltűnnek a szülők szeme elől azok a fertőzések, amelyek ellen adjuk őket, így a fertőzéstől való félelem helyébe a védőoltás vélt mellékhatásaitól való félelem léphet.
6. „Vitaminokkal, egészséges ételekkel, szeretettel jobban meg tudjuk védeni a gyermeküket, mint oltással.”
Se szeri, se száma azoknak a csodaszereknek, amiket úton-útfélen ajánlanak az „immunrendszer erősítésére” kicsiknek és nagyoknak. Egyetlen apróság hiányzik szinte mindegyik mellől – nincs egyértelmű tudományos bizonyíték arra, hogy bármilyen valódi hatás elérhető volna velük. Szent igaz, hogy sokat tehetünk az egészséges étrend kialakításával az egészségért – ám mindennek, sajnos, nincs semmi köze ahhoz, hogy a védőoltással megelőzhető fertőzésekre a fogékonyság általános, a kanyarót például étrendtől és a szülői szeretettől teljesen függetlenül is elkaphatja bárki, aki nem kapott ellene védőoltást.
7. „Én tudom jobban, mi jó a gyermekemnek. Miért kötelezők az oltások, ha én tudom, hogy ártani fognak neki?”
A magyar oltási rend hagyományosan kötelező – ez elsősorban azért van így, hogy a védőoltások minden gyermekhez egyenlő eséllyel eljuthassanak, és megmaradjon a nyájimmunitás. Nehéz erről meggyőzni a nagyon kevés ismerettel, vagy éppen sok téves nézettel vitázni akarókat. Akkor sikerülhet, ha van elegendő bizalmuk orvosukban, védőnőjükben, mert a döntés csak részben alapul észérveken, nagyrészt érzelmi kérdés is.
